|
Humán Tőke
A Litexco a befektetői piacokon tanúsított tartósan jó teljesítményében alapvető szerepet játszanak a humán erőforrások. A körültekintően kiválasztott és az évek során folyamatosan képzett csapat a társaság vagyonának egyik meghatározó elemévé vált.
A vezérigazgató körül központosul az adminisztrációs szervezet, mely az ő közvetlen személyzetéből és az igazgatótanácsból áll. Ők együtt alkotják a vezetői csapatot, mely minden, a társaságot érintő döntés meghozataláért felelős.
A társaság vezetéséért minden országban a fiókigazgató felelős, aki meghatározott időszakonként megküldi jelentését az igazgatótanácsnak az adott országban felmerülő új befektetési lehetőségekről, valamint részletes beszámolóját az ingatlanok fenntartásáról és a folyamatban lévő beruházási projektekről.
A helyi csapat a Litexco filozófiája szerint került kialakításra, és az évek során ezen filozófia alapján zajlott a dolgozók fejlesztése is. A helyi csapaton kívül minden országban elismert helyi szakemberekből álló külső tanácsadói körre is támaszkodunk, akik a legfrissebb információkkal rendelkeznek minden a befektetési tevékenységünk folytatásához szükséges témában.
|